Húsz év múlva
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szivem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündértaván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelõ nap megjelen...
Az égen fényes üstökös; uszálya
Csillagvilágok fénylõ táborán át
Imádja más a változékony holdat,
Szomoru csillag, életátkom képe,
Az ég felétõl le a földre ér.
Mondják, ez ama "nagy", melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud nem akar, hát
Ôrökké társtalan, boldogtalan!
A kacéron keringõ csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.
Sugár-ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!...